Konzol vagy PC?

Milliószor olvastam már ezt a kérdést, és majdnem ugyanannyi percet töltöttem a „melyik a jobb” viták elolvasásával. Én magam, pár évvel ezelőtt, gondolkodás nélkül azt mondtam volna, hogy a PC! Aztán vettem egy Playstation 4-et, és kissé megváltozott bennem a dolog.

    Gyermekkorom óta számítógépem volt és rögtön bele is vetettem magam a játékok világába. Diablo 2, Unreal Tournament 2003, Need for Speed Underground 2 és megannyi cím, amiket végigvittem az évek alatt. Közben párhuzamosan jöttek az újabb és újabb konzol nevek, de sokáig nem is foglalkoztam velük. Aztán mikor a látókörömbe kerültek felültem a nagy vitáknak és én is úgy gondoltam, hogy a PC a jobb. Minek a konzol, hisz drága és drága rá a játék is.

    Később pár exkluzív cím megtekintése után elkezdtem gondolkodni azok minőségén és a játékmeneteken, amit akkoriban a számítógépemre nem értem el. Főleg mikor már kezdett elavulni a PC-m hardvere. Én folyton maradtam a régi címeknél, mert az új játékokhoz kellett volna a gépem elemeinek a cseréje. Konzolon viszont amíg támogatták és nem jött az új generáció, addig az első és utolsó játékkal is az adott hardveren, ugyanolyan minőségben tudtál játszani. Ez ugyanakkor már elgondolkodtatott.

    A konkrét váltás vagy inkább platform kiegészülés terve akkor alakult ki bennem, mikor is Playstation 3-ra kijött először a Heavy Rain, majd pedig a Beyond: Two Souls. Órákon át néztem, a végigjátszásokat a YouTube-on és álmélkodtam a minőségen, illetve a játékmeneten. Aztán megjelent a 4. generációs PS és erősen gondolkodni kezdtem a beszerzésén. Majd a Slim verzió megjelenése után végül a gondolatból, tett lett és megrendeltem az első konzolomat. Elsőnek a kötelező Playstation Only játékokat pörgettem ki, mint például az Uncharted sorozat, a Last of Us, Beyond: Two Souls, vagy a Bloodborne. Majd jöhetett minden más, sőt a Plus szolgáltatásra előfizetve, havi rendszerességgel tudtam ingyenesen játékokat bezsebelni. Felével azóta sem játszottam, de a másik fele egy örök élményt nyújtott. Itt emelném ki a RiME című játékot, ami egy remekmű lett és hatalmas élmény volt végigjátszani.

    Rengeteg idő, rengeteg játék és rengeteg szuper történet. De tavaly év végén elkezdtem összetenni az új generációs asztali számítógépemet. Na nem a legújabb, hanem egy 8. generációs Intel processzorra épülő rendszerről van szó. Többek között 16 GB DDR4 rammal, m.2 ssd-vel és egy Radeon RX 5600 XT videókártyával. Ezen már nyugodtam indíthatom a legújabb játékokat is hiszen az összeállításnál a Cyberpunk 2077 volt az alap cél, hogy az fluidan és könnyedén fusson, minél magasabb beállításokon és minél több FPS-el. Persze tudjuk, hogy mennyire optimalizálatlanul jött ki, így a gép számomra erősebb lett, mint elterveztem, az előzetes tervezgetések alapján. Vicces viszont, hogy ezen a gépen azóta sem játszottam ezzel a játékkal, csak egy nagyon minimális időt. De a bugok miatt, inkább kivárok egy normálisan játszható verzióra. A gép viszont rövid tesztjeim alapján viszi 1080p-ben, nagyon magas beállításokkal 55 fps-el is. (4K-ban pedig, mások tesztje alapján, 45 fps-el.)

    Így a játékokat elkezdtem az asztali számítógépemre megvenni, sőt a régebieket is újra elő kotortam, hogy végre maximum grafikán futtathassam őket. A Playstation pedig sajnos háttérbe szorult, azóta csak az Only PS játékokat tolom vele. De ezek száma is leredukálódott mióta egyre több, eddig csak a Sony gépén elindítható cím, került átültetésre PC-re. Viszont a The Last of Us 2 és a Ghost of Tsushima miatt, még máig megérte fenntartani a konzolt. De váltok-e 5. generációra? Őszintén nem tudom.

    Ha hazaérek és van időm kikapcsolódni, akkor a számítógépet kapcsolom be elsőnek. Itt megnézem az e-maileket, majd, hogy valamelyik kedvenc videósom rakott-e fel új videót a YouTube-ra. Később, játszok, vagy blogbejegyzést írok, filmet nézek vagy esetleg sorozatot. A Playstation pedig egyre ritkábban van bekapcsolva, főleg akkor csak, ha célzottan valamelyik exkluzív címmel akarok játszani. Illetve vannak még elmaradásaim, mint az Uncharted utolsó része vagy a Days Gone.

    Egy másik fontos dolog, az a játékok árai. Sokszor jobb áron sikerül egy-egy címet beszereznem PC-re, mint PS4-re. Ennek több oka van, de főleg az, hogy több helyen juthatsz hozzájuk, így nagyobb az ár verseny, míg konzolra csak a kimondott konzolboltokban vagy a Playstation saját áruházában tudsz játékhoz jutni. Vagy még esetleg használtan, de mivel a PS játékok sokkal értéktartóbbak a PC-s társaiknál, ezért lassabban megy le az áruk. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Sony boltjában sokszor kifoghatunk nagyon jó akciókat, illetve Plus szolgáltatásra előfizetve sok jó címet kapunk, lényegében ingyen.

    Na de akkor kinek éri meg? Ki vegyen PC-t és ki konzolt? Én úgy látom; ha van asztali géped és „informatikusabb” beállítottságú vagy. Szóval játszol is, de több mindent a gépeden csinálsz, és az megy a nap huzamosabb idejében, akkor használd azt. Illetve szereted fejleszteni, és van is rá pénzed, hogy ha nem is túl gyakran, de azért pár évente belefektess egy adag pénzt, akkor ez a te platformod.

    Viszont, ha nem szeretsz a számítógépekkel babrálni, nem érdekelnek és inkább csak általános felhasználói szinten tudod/akarod őket használni. Ha többnyire laptopon dolgozol, ami csak munkára van és nem alkalmas játékra. Plusz, este mikor haza esel gyors kikapcsolódásként játszanál egyet a haverokkal, vagy csak úgy egyedül, és minden mást hanyagolnál, akkor neked a konzol való. Hiszen csak bekapcsolod és gyorsan ott folytathatod, ahol előző este abbahagytad a játékot. Nem kell állítgatni, nem kell telepítgetned. Csak rányomsz és játszol.

    A lényeg pedig végül szerintem az, hogy válaszd akár az asztali számítógépet, akár a konzolt, vagy mindkettőt, a lényeg nem más, mint maga a játék és a kikapcsolódás. Ehhez pedig jó időtöltést kívánok nektek!

Játékbemutató: BloodRayne és BloodRayne 2 Terminal Cut

2002 szép esztendő volt a PC gaming történetében. Ebben az évben jelent meg a Medal of Honor Allied Assault, a Warcraft III: Reighn of Chaos, a The Elder Scrolls III: Morrowind, a Gothic 2 és megannyi más szuper játék mellett, a BloodRayne című third-person shooter is. Igen ilyen rég volt, vagyis már 18 éve!

    2002. október 15.-én jelent meg először a vörös dhampírlány a képernyőinken, hogy elámítson minket a kombókkal tarkított harci tudásával, amit a nácik és az általuk feltámasztott megannyi szörny ellen vethettünk be. Rayne, aki, mint említettem dhampir, azaz félig ember félig vámpír, mindkét faj gyengeségei nélkül született. 1933-ban és 1938-ban, a második világháború előtt közvetlenül, kerül összetűzésbe a Harmadik Birodalommal, a Brimstone Society ügynökeként. Elsőnek Louisianában, majd Argentínában egy titkos náci bázison, végül pedig Németországban, egy ősi kastélyban csaphatunk össze az okkult egységekkel és a természetfeletti lényekkel.

    Aztán két évvel később, 2004-ben jött a második rész, amiben Rayne szembeszáll apjával, a vámpír Kagannal és a Cult of Kagan nevű csoporttal, amit lényegében a főhősnő féltestvérei hoztak létre és vezetnek a végső cél felé, hogy elhozzák a vámpírfelség uralkodásának új korszakát.

    Mennyi emlék! De mégis mit akarok ezzel a 18 éves, ősi játékkal? Nos, 2020 nyarán a Ziggurat Interactive megvásárolta a franchiset, több másik cím társaságában a Majesco Entertainment-től, és a Terminal Reality segítségével elkészítette a „felújított”, Terminal Cut kiadást, mind az első, mind pedig a második részből.

    Azért az idézőjelek a felújított szó körül, mert nem kapott a játék nagy grafikai javítást. Legalább is nem észrevehetőt. De akkor miért is van szükség erre az újrakiadásra, hiszen az alap verzió is elindult még Windows 10 alatt?! Biztos pénz lehúzás ez is!

    Hát nem úgy van az! Mivel nekem anno volt csak meg a játék, még mikor a 478-as gépem volt, manapság pedig csak a Terminal Cut-hoz volt szerencsém, így néztem videókat, hogyan fut ma a régi és az új verzió.  Azt kell mondjam; ég és föld a különbség. Az új verzió már nem akadozik, hanem fluid élményt ad. Nem kell összehúzott képen, kis felbontásban játszanunk, már kitudjuk használni a nagyobb felbontású, mai kijelzőket is. A készítők lényegi célja az volt, hogy a játékot változatlan minőségben, ám modern rendszerekre optimalizálva kerüljön a gépünkre. S ez tökéletesen sikerült is. De nézzük is a Terminal Cut kiadás jellemzőit és továbbfejlesztéseit:

    A játék már támogatja a nagyobb felbontást is. Sőt akár 4K-ban, 3840x2160-as felbontásban is játszhatunk. A készítők felskálázták az átvezető animációkat. Támogatást kaptak a mai modern játékvezérlők is (XInput). Továbbfejlesztették a rendereléseket, így akár négyszeres anti-aliasinget is betudunk állítani. Nagyobb textúra felbontásokat kapott a program, ami lehetővé teszi az eredeti tömörítetlen textúrák használatát. S végül fejlesztették az effekteket, mint például a visszaverődések, a víz, a köd és az árnyékok.

    Nem kapunk csilli-villi grafikát és lekerekített éleket, viszont amit kapunk azzal fluid élménnyel tudunk játszani. Nincs akadás, nincsenek elmosódott textúrák. Szóval könnyen játszhatóvá tették a retró kedvelőinek. Szerintem megéri a két játék a 7000 forint körüli árat, de ez szubjektív. Persze Eneba és társain olcsóbban is megkaphatjuk. Viszont akinek megvolt Steamen vagy GOG-on, bármelyik rész, azok automatikusan megkapták belőle az új verziót.

    Összességében szerintem megéri annak, aki újra játszaná. Hiszen valljuk meg; nem ez a játék lesz az, ami egy mai gamer fiatalt leültet a PC elé. Ez egy olyan játék lett, amit szívesen kezd újra az, aki anno már játszott vele. A Terminal Cut segít újra élni a régi élményeket és ezt köszönjük!

Gaming 30 felett

Van az a mondás, hogy fiatalon nincs pénzed, de lenne időd játszani. Mire felnősz, pedig van pénzed, de nincs időd játszani. Nos, végre én is elértem a második korszakomat! De lássuk csak; pontosan milyen is a gaming 30 év felett.

    Szívesen emlékszem vissza a gyermekkoromra, mikor is megkaptam az első számítógépem. Windows 98 volt rajta és pár másolt játékot sikerült is beszereznem a haveroktól. Élesen él bennem a kép amikor karácsony éjszaka sikerült végre végigjátszani a Diablo 2-őt. Éjfél után feküdtem le, azzal a jóleső érzéssel, hogy mit sikerült elérnem. Aztán emlékszem még a rengeteg eltöltött órára az Unreal Tournament 2003-mal, majd a 2004-gyel. Viszont nagyon ritkán sikerült új játékhoz jutnom. Akkoriban nem volt sem torrent, sem semmilyen online játékáruház, ami például heti rendszerességgel ad ingyenes gémeket is, mint például a Steam vagy az Epic Games Store. Sőt PC játékokat sem tudtál venni csak úgy, maximum valamelyik nagyvárosban, de oda meg nem jutottunk el mind. Néha-néha sikerült haveroktól, másolt játékhoz jutni, ha vittem CD-t, amire kiírhatták. Már persze ha ők is hozzájutottak valami újdonsághoz. Sőt, akkoriban még floppyn vittünk a kisebb fájlokat egymáshoz, mert ez volt a legolcsóbb technika, plusz az 1,44MB is elégnek bizonyult még az akkori időkben, egy csomó mindenre.

    Aztán a fejlődéssel és az internet terjedésével megváltozott minden. Hozzá jutottunk a dolgokhoz torrenten vagy különféle online helyekről. Sőt, ahogy eljutottunk a munka világába, már büszkén vásároltunk magunknak különféle dobozos játékokat, akár online is. Ma pedig már ki sem kell mozdulni, bármit megvehetsz, akár fizikailag, akár digitálisan is. De itt jön a csavar, nem elég a munka, ami elvesz legalább nyolc órát az életedből, sőt sokszor még ennél is többet. Ez mellett ott van a többi felnőtt dolog, mint elmenni ide-oda, befizetni ezt-azt, főzni, bevásárolni stb. Mire le tudsz ülni, már örülsz, hogy pihenhetsz. Ha van gyereked, akkor pedig ez a hatás hatványozódik.

    Ma már rendelkezem Playstation 2-vel, Playstation 4-gyel, gaming PC-vel és olyan mobillal is, ami többszörös teljesítményre képes, mint például; az első számítógépem. Hetente kapok új játékot Epic Games Store-on, vagy havonta a Playstation Plus rendszerén keresztül. Megvásárolhatok bármilyen programot, ami érdekel, persze ésszerű keretek között. Csak időm nincs semmire.

    Viszont én olyan vagyok, hogy agyilag, engem a legjobban a számítógépes játékok tudnak kikapcsolni. Nem, mint zombi bámulom az agyatlan lövöldét, persze ritkán van olyan is, hanem a jó történettel elkészített, gyakran mély érzelmi töltettel ellátott játék az, ami engem le tud kötni. Vegyünk egy Witcher 3-at, Last of Us, Uncharted, Tomb Raider vagy egy Assassin’s Creed gémet. Bárki lehetsz, bármelyik korban.  A felsorolásban szereplő, vagy épp kifelejtett játékokkal játszva, érzem azt, hogy nem egy életem van, hanem rengeteg. Ezernyi élményt átélhet az ember, ami leköt és fel is tölt egyszerre.

    Az életben sok mindenkit, sok minden feltölthet, de ami engem illet, száz százalékosan csak a gaming kapcsolja ki az agyamat. Ezért is próbálok legalább heti néhány órát rászánni. Vagy ha más nem, napi legalább egy-egy órát eltölteni a képernyő előtt. Olvasok, filmezek, mozgok, de egyik sem okozza ugyanazt. Ez interaktívabb. Itt én dönthetem el, hogy a történet főhőse mit tegyen, vagy hogy hogyan döntsön. A játék engem büntet vagy jutalmaz a történet alakulásával, illetve a kapott dolgokkal és ez kimozdít az életemből. Főleg mostanság kell ez, amikor maximum dolgozni mehetsz el vagy heti egyszer bevásárolni.

    Én csak ajánlani tudom mindenkinek. Ha tehetitek játszatok és próbáljatok rá időt szakítani. Mert kell, és megéri, hiszen nagyszerű élmények várnak egyedül vagy online csapatban. Persze ezt sem szabad túlzásba vinni, mint ahogy semmit sem. De ésszerű kereteken belül, csak nyerhettek egy-egy jó játékkal és az általa nyújtott élménnyel.